Tepsis tarjás burgonya Gm&Lm

Nagyon szeretem ezt a receptet, mert így elkészítve mindig nagyon finom, puha husi az eredmény és nem igényel túl sok pepecselést. Egy kis elősütés, mindent bele a serpenyőbe, be a sütőbe, ki a sütőből és már tálalható is.

 tarja_krumplival

Hozzávalók:

4 szép szelet tarja

2 ek FreeFrom gm liszt

1 pohár lm tejföl

1 tojás

1 gerezd fokhagyma

1 kg burgonya

Ízlés szerint só és frissen őrölt fehér bors

Elkészítés:

A hússzeleteket sózom, borsozom, lisztbe forgatom és egy olyan serpenyőbe, amit később a sütőbe is be tudok tenni, némi felhevített zsiradékon hirtelen mindkét oldalát megsütöm, majd kiszedem egy tányérra.

A megpucolt és nagyobb kockára vágott burgonyát besózom, beleteszem a serpenyőbe, ráhelyezem az elősütött hússzeleteket, majd leöntöm a tojással és reszelt fokhagymával elkevert tejföllel, amit ízlés szerint sózok is.

Alufóliával lefedve 200 fokra előmelegített sütőbe 40 percig sütöm, majd eltávolítom az alufóliát és további 5-10 percre visszateszem, hogy szépen megpiruljon.

Forrón, aprított petrezselyemzölddel megszórva tálalom.

Jó étvágyat!

Elkészítési idő: 60 perc

Ha tetszett a recept, lájkold facebook oldalunkat is :).  –>  www.facebook.com/GastroHobbi

 

Szólj hozzá Te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük