Töltött paprika sütőben Gm&Lm

A töltött paprika nálam nagy kedvenc, már gyerek koromban is nagyon szerettem, de amióta saját magam főzök, igen csak favorit. Mostanság rendszeresen készítem sütőben, nekem így, valamiért sokkal finomabb és most volt benne még egy kis kedvesség saját magam irányába, mert ezúttal nem rízzsel készült, hanem hajdinával.

Gyerekkoromban a nagyi gyakran készítette gerslivel – vagy árpagyönggyel kinek, hogy tetszik – a töltött paprikát és a töltött káposztát is, ami nekem személy szerint nagyon nagy kedvenc volt, de ugye az a glutén miatt, nálam kilőve… így amikor először készült hajdinából, nagy volt a boldogság, hogy ez megtévesztésig, hasonlít… vagy az is lehet, hogy nem, de nekem bejön!

 

image

 

Hozzávalók:

0,5 kg darált sertéshús

1 fej vöröshagyma

15 dkg kolozsvári szalonna

1 csészényi hajdina

2 gerezd fokhagyma

8 szép nagy tv paprika

5 dl házi paradicsompüré

3 dl víz

2 ek gm kukorica keményítő

Ízlés szerint sò és frissen őrölt tarka bors

 

Elkészítés:

A hajdinát, bő vízben oda teszem főni és forrástól számított kb. 30 perc alatt készre főzöm.

A szalonnát kockára vágom, zsírjára sütö, majd hozzá adom az apró kockára vágott vöröshagymát, megdínsztelem és ha kész, leveszem a tűzhelyről és hagyom hűlni.

A paprikákat alaposan megmosom, kicsumázom. Ha a szalonnás hagyma kihűlt, hozzá adom a hajdinát, a darált húst, sózom, borsozom majd a paprikákba töltöm.

A megtöltött paprikákat, tűzálló tálba sorakoztatom, felöntöm a vízzel higított paradicsompürével és 200 fokra előmelegített sütőben, lefedve, légkeveréses fokozaton, kb. 1,5móra alatt készre főzöm.

Ha elkészült, kiszedem a paprikákat, a keményítőt 0,5 dl hideg vízben feloldom, besűrítem vele a paradicsom szószt és a paprikákat, ezzel meglocsolva, tejföllel kínálom.

 

Elkészítési idő: 120 perc

 

KÖVESS minket a FACEBOOK-on INTAGRAM-on és a YouTube-on is!

 

További receptek, amiket nagyon szeretünk:

Pikáns-sajtos csirkecombok – VIDEÓVAL!

Sütőzacskóban sült csirkecombok – VIDEÓVAL!

 

Szólj hozzá Te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük