Kapros babfőzelék – liszt nélkül

Nagyon szeretjük a főzelékeket, így igyekszem minden héten legalább kétszer készíteni és emellett törekszem a változatosságra is.

A babfőzelékre van márfenn több recept is, mert ez az egyik kedvenc főzelék alapanyagom, de most megint egy új ötletet hozok Nektek!

Mint mindig, most is leírom, hogy nem érzem, hogy a „sapanyol viaszt találtam fel vele” vagy „nobel díjat érdemelnék” csak, hogy néhányat említsek, milyen üzenetek szoktam kapni, mikor ilyen étel receptjét hozom, szimplán csak ötletadónak szánom.

Hozzávalók:

  • 50 dkg zöldbab
  • 5 közepes méretű burgonya
  • 1 fej vöröshagyma
  • 3 dl tejfől vagy görög joghurt
  • 2 babérlevél
  • 3 ek aprított kapor
  • Ízlés szerint só és frissen őrölt tarka bors

Elkészítés:

A vöröshagymát apró kockára vágom, kevéske zsiradékon üvegesre párolom, majd hozzá adom a babot, a meghámozott, nagyobb kockára vágott burgányot, az aprított kaprot, a babérlevelet, pár percet együtt párolom, majd felöntöm annyi vízzel ami éppenhogy ellepi, sózom és fedő alatt puhára főzöm.

Amikor a zöldségek megpuhultak, a tejfölt/joghurtot turmixba teszem, néhány merőkanál forró lével és a megfőtt burgonyakockák nagy részével, összeturmixolom visszaöntöm a lábosba, borsozom, ha szükséges még sózom és kiforralom.

Fontos, hogy lisztesebb burgonyát használjunk és ne újkrumplit, mert az nem fogja besűríteni.

Ízlés szerint, tükörtojással, pörkölttel kínálom.

 

Elkészítési idő: 30 perc

Szólj hozzá Te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1