Csicseriborsós csirkesaláta Gm&Lm

Ha felütöm az internetet, sok helyen a csicseriborsót mint csoda növényt említik! Ezt sem cáfolni, sem alátámasztani nem tudom, de az biztos, hogy nagyon finom ételek készíthetőek belőle, nagyon jól fűszerezhető- és nagyszerűen variálható alapanyag, ezért előszeretettel használom. Ilyenkor tavasszal előtérbe kerülnek a könnyű, friss ételek. Ez a recept is ezt hivatott megvalósítani, lássuk…..

csicseris_csirkesalata

Hozzávalók:

1 szép nagy csirkemell filé

7 gerezd fokhagyma

8-10 szem fekete bors

1 kis fej lila hagyma 

2 piros kaliforniai paprika

20 dkg csicseriborsó konzerv

2 ek vörösborecet

9 db szárított paradicsom

4 ek worcester szósz

Ízlés szerint só és frissen őrölt fehér bors

Ízlés szerint saláta a tálaláshoz, én rukkolát használtam

Elkészítés:

A csirkemellet annyi vízben, hogy éppen ellepje felteszem főni a szemes borssal, a fokhagymával, némi sóval és felforrástól számított 25-30 perc alatt puhára főzöm.

Ha a csirkemell megfőtt, kiveszem a vízből, szeletekre vágom és egy felhevített serpenyőben némi olíva olajon a worcester szósz kíséretében megpirítom, majd tányérra szedem.

A serpenyőben maradt szafton üvegesre pirítom az aprított lila hagymát, rádobom a szeletelt kaliforniai paprikát, a csicseriborsót, a szeletelt szárított paradicsomot, összepirítom, sózom, borsozom, hozzáadom a vörösborecet és néhányszor átforgatom.

Forrón, a csirkemellel és friss salátalevéllel tálalom.

Jó étvágyat!

Elkészítési idő: 45 perc

 

 

Szólj hozzá Te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük