Maradt egy kis cukkini a tegnapi befőzésből, így az adott volt, már csak meg kellett találni, hogy mivel spékeljem, hogy egy finom reggelit varázsoljak az asztalra.
Ha reggeli, akkor ugye nálunk alap a tojás, nem volt ez most sem másképp. Volt még néhány paradicsom és egy kis maradék camambert sajt, néhány szelet sonka és már kész is a fenséges nap indító energia bomba!
Szép napot Mindenkinek!
Hozzávalók:
1 szép saláta cukkini
3 paradicsom
1 közepes fej vörös hagyma
1 gerezd fokhagyma
6 szelet gm sonka
3 tojás
1 fél goldessa lm camambert sajt (Lidl)
Ízlés szerint só, frissen őrölt fehér bors, néhány karika csípős paprika
Elkészítés:
A sonkát szeletekre vágom, némi zsiradékon aranybarnára pirítom, majd papírtörlőre szedem. A visszamaradt zsiradékon üvegesre párolom a vékony szeletekre vágott vöröshagymát, majd hozzá adom a legyalult cukkinit, a paradicsomot, a zúzott fokhagymát, sózom, borsozom és 5-6 perc alatt megpárolom.
Az elkészült raguba 3 kis “luka” csinálok, ide ütöm a tojásokat, megszórom a már előre megpirított sonkával, belehelyezgetem a raguba a felszeletelt camambert, befedem egy fedővel és addig sütöm, míg a tojás ízlés szerinti állagú lesz.
Frissen aprított petrezselyem zölddel meghintve, forrón tálalom.
Jó étvágyat!
Elkészítési idő: 20 perc
KÖVESS minket a FACEBOOK-on INTAGRAM-on és a YouTube-on is!