A tökéletes bevert tojás titka

 

Ti tudjátok hogyan kell készíteni a tökéletes bevert tojást?

 

Én nem tudtam, de erre való az iskola, Nektek meg a GastroHobbi, hogy amit tanulok, megmutassam Nektek. Mióta a Párocskám ismét elkezdett edzeni járni, igyekszem minden reggel reggelit készíteni Neki. A főtt tojás nagy favorit, de be kell valljam nem szeretem pucolni, így a csütörtöki óra után, mikor a Tanár Úr elmondta, hogyan is készül a bevert tojás úgy, hogy az az is legyen, nagy lelkesen neki álltam gyártani a tojáskákat. 

Mondott egy két szuper trükköt rá, de úgy voltam vele, hogy kezdem a hagyományos változattal és bár még biztos nem tökéletes, de lelkes gyakorlója leszek.

 

 

Elkészítés:

Lábasban vizet forralunk, adunk hozzá ecetet és sót… A vízbe kanállal belekavarunk, hogy egy kisebb “örvény” keletkezzen benne, de csak éppen hogy, ne legyen túl “agresszív”, majd feltörjük a tojást és egészen közelről a vízbe engedjük, a “forgás közepébe”. Ez segít abban, hogy a fehérje szépen a sárgája köré csavarodjon.

Lassú tűzön kb. 3 percig főzzük, a tojás nagyságától függően… én 3,5 percig főztem, mert elég nagyok voltak a házi tojások.

Mikor megfőtt egy kanállal óvatosan alá nyulunk, kiemeljük a vízből és langyos/sós vízbe helyezzük.

Tálalás előtt papírtörlőre helyezzük, hogy leitassuk róla a vizet.

 

Elkészítési idő: 10 perc

 

Jó étvágyat kívánok!

 

Videóreceptjeinket IDE KATTINTVA találod!

 

KÖVESS minket a FACEBOOK-on INTAGRAM-on és a YouTube-on is!

 

 

Szólj hozzá Te is!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.