Régóta szeretném már kipróbálni ezt az olasz finomságot, de még csak most jött el az ideje….. “ez valami isteni” hangzott el az első harapás után… és akkor, ott már nyugtáztam is, kár volt ezzel eddig várni, úgyhogy itt a recept, készítsétek el mielőbb és lehet besöpörni az elismeréseket.
Mint általában az általam kedvelt receptek nagy többsége, ez is remekül variálható. Maga a “lepénykenyér” fix, aztán, hogy bele mi kerül, annak csak a képzelet szab határokat. Én most ezt az olaszosra hajazó változatot készítettem, de kísérletezgessetek nyugodtan.
Hozzávalók:
5 db tésztához:
5 dkg zsír
15 dkg FreeFrom gm lisztkeverék
1 mokkáskanál szódabikarbóna
1 kávéskanál só
1 dl víz (a víz mennyisége egyébként függ a liszttől, valamelyik több vizet vesz fel, némelyik kevesebbet, úgyhogy kezdjétek kevesebbel, aztán ha még kell, lehet utána önteni)
Töltelék:
10 szelet prosciutto sonka
2 egész lm mozzarella
2 paradicsom
rukkola
Elkészítés:
A tésztához összegyúrom az alapanyagokat és 10 percet pihentetem. Ha kipihente magát, öt részre osztom, gombócot formálok belőle, majd nyújtófa segítségével vékonyra nyújtom és egy száraz serpenyőben, vagy vaslapon, mindkét oldalát megpirítom.
Ha a lepény megsült, beleteszem a sonkát, ráteszem a felkarikázott paradicsomot, a szintén karikára vágott mozzarellát, halmozok rá bőven rukkolát, ráhajtom a lepényt és félbe vágott saslikpálcával átszúrom.
Forrón kínálom.
Jó étvágyat kívánok!
Elkészítési idő: 30 perc
KÖVESS minket a FACEBOOK-on INTAGRAM-on és a YouTube-on is!
További hasonló recept amiket nagyon szeretünk:
Csirkés TACO házilag – VIDEÓVAL
Lángos