Így még nem ettél stefánia “szeletet”!
Ezer éve már, de húsz minimum, mikor utoljára ettem stefánia szeletet és annak is jó ideje, hogy szeretném kipróbálni a fürjtojást… nah mármost úgy esett, hogy összekötöttem a két dolgot és így készült isteni stefánia golyó.
Nálunk olyan annyira nagy sikere volt, hogy a karácsonyi hidegtálon is ott lesznek ezek a fantasztikus golyócskák, amit Nektek is ajánlok kipróbálásra. Én személy szerint a szikkadt kenyeret kihagytam belőle és inkább burgonyahellyel pótoltam, amitől nagyon könnyed lett.
Hozzávalók:
40 dkg darálthús
3 dkg aprított szalonna
1 gerezd reszelt fokhagyma
1 mk őrölt fűszerkömény
1 tojás
1 ek burgonyapehely + 3 ek a forgatáshoz
10 db fürjtojás
Ízlés szerint só, késhegynyi fűszerpaprika és frissen őrölt tarka bors
Elkészítés:
A fürjtojást megfőzöm és megpucolom.
Az alapanyagokat összekeverem, egyenlő méretű golyókat formázok úgy, hogy mindegyik közepére kerüljön egy tojás. A “fasírtokat” előmelegített serpenyőben körbe sütöm, majd 180 fokra előmelegített sütőbe teszem és kb. 25 perc alatt készre sütöm.
Ízlés szerint, friss salátával, krumplipürével, párolt rizzsel kínálom.
Elkészítési idő: 50 perc
Jó étvágyat kívánok!
Videóreceptjeinket IDE KATTINTVA találod!
KÖVESS minket a FACEBOOK-on INTAGRAM-on és a YouTube-on is!
Így készül az ínycsiklandó ministefánia
Ha szereted a stefánia szeletet, ezt a ministefániát is imádni fogod! Próbáld ki! 🙂
Közzétette: NLCafé – www.nlcafe.hu – 2017. december 7., csütörtök