A mai nap, nem éppen a hajtásról szólt, inkább a pihenés került előtérbe. 11:00-kor keltünk, gyors rántotta, délután uzsonnára padlizsánkrém… úgy voltam vele, hogy nem rontom el ezt a napot, így vacsorára is csak egy “egyszerűenfinomat” csirke készült, rapid gyorsan.
Volt itthon egy kis maradék friss ananász, ezt mindenképpen szerettem volna felhasználni, így adott volt, hogy megint valami gyümölcsös húsi készül… társult hozzá egy kis csirkemell, kevés – szintén maradék – sonka, nah meg egy kis bambuszrügy, ami akár el is hagyható, csak volt itthon egy bontott és úgy voltam vele, ne dobjam már ki… szóval megint egy mindent bele vacsora került a tányérra… és milyen jó, hogy így történt, mert nagyon finomra sikeredett.
Hozzávalók:
50 dkg csirkemell filé
10 dkg sonka
10 dkg szeletelt bambuszrügy
14 dkg friss ananász
2 ek ázsiai ízesítésű kukoricaolaj
1 dl hideg vízben feloldott 3 ek kukoricakeményítő
Ízlés szerint só
Elkészítés:
A wokot felhevítem, beleöntöm a kukoricaolajat és amikor átmelegedett rádobom az apró kockára vágott csirkemellet. Ha a csirkemell megpirult, mehet bele a csíkokra vágott sonka, ezzel is átpirítom, majd jöhet a bambusz, az ananász és ezzel is összepirítom.
A sót a legvégén adom hozzá, átforgatom, hozzáöntöm a hideg vízben feloldott keményítőt, összeforralom és kész is.
Legalább annyira egyszerű elkészíteni, mint amilyennek tűnik.
Párolt rizzsel kínálom.
Jó étvágyat kívánok!
Elkészítési idő: 20 perc
KÖVESS minket a FACEBOOK-on INTAGRAM-on és a YouTube-on is!
További csirkemell receptek, amiket nagyon szeretünk:
Grillezett csirkemell cukkinivel – VIDEÓVAL!
Csirkemell zöldbabbal és sajttal sütve – VIDEÓVAL!
Csirkés tészta csőben sütve – VIDEÓVAL